A Netflixnek szokásává vált, hogy az ismertebb címeit két részletre bontva tálalja - a Stranger Things közelgő ötödik évada például rekorder lesz ebből a szempontból, mert egészen konkrétan három adagban kapjuk majd meg a záró etapot. Ez a cikk viszont nem a hawkinsi tinikről, hanem a streamingszolgáltató Addams Family spin-offjáról, a Wednesdayről szól, ami három hosszú év után tért vissza a kisképernyőkre, és amit ugyancsak két részre bontva adagoltak a rajongóknak: az első löketet még augusztus 6-án kaptuk meg, a második Wednesday-dózisra pedig szeptember 3-ig kellett várni. Mi most a két részre bontott évadot az egyszerűség kedvéért egyben tárgyaljuk.
Miután spoilermentes kritikát ígértünk, a cselekmény részleteibe olyan veszett mélyen inkább nem is mennénk bele, és tegyük hozzá azt is, hogy mint a legtöbb Burton-alkotás esetében, a Wednesday második évadát sem a sztori komplexitása miatt kedveltük – de erről majd kicsit később. A cselekmény tehát az első évad eseményei után veszi fel a fonalat, jobban mondva átugrunk egy nyári szünetet, és újra a különcöknek fenntartott Roxfort Nevermore Akadémia falai között találjuk magunkat. Annyit azért megtudunk, hogy galád tinilányunk nem tétlenkedett a vakáció alatt sem, látnoki képességeinek fejlesztésével töltötte a szabadidejét, amelyben egy különleges ősi könyv volt a segítségére, nem mellesleg pedig egy gyerekekre vadászó sorozatgyilkossal is végzett csak úgy gyakorlás gyanánt.
Adott tehát egy vissza a suliba alapfelállás, Wednesday a második tanévet is megkezdi az intézményben, amelynek időközben új igazgatója lett a nyájas, de felettébb gyanús Steve Buscemi személyében, az első gyilkosságok pedig hamar felütik a fejüket a környéken. Persze elvarratlan szálak is maradtak szép számmal, ott van például Wednesday első évadbeli szerelme, Tyler, akiről kiderült, hogy egy Hyde, és jelenleg egy elmegyógyintézetben tölti az idejét kisportolt, izzadt felsőtesttel a falhoz láncolva. De az őt irányító Marilyn Thornhill tanárnőről se feledkezzünk meg, akit az a Christina Ricci alakít, aki annak idején szintén milliók szívét rabolta el Wednesday Addamsként. Szellem formájában pedig még az első évadban kipurcant igazgatónő, a Gwendoline Christie-féle Larissa Weems is visszatér - nyugi, ez nem spoiler, az előzetesben is benne volt. Kimarad viszont a képből az első tanév szerelmi háromszögének harmadik szöge, Xavier, akit a készítők elintéztek annyival, hogy a család beíratta őt egy másik suliba, miután a Nevermore Akadémián elég csúnyán elbántak vele – valójában a színész, Percy Hynes White szexuális zaklatási botránya miatt írták ki a karaktert a sorozatból.
A régiek mellett persze akadnak új, megfejtésre váró rejtélyek is: ott vannak például azok a különös fekete könnypatakok Wednesday arcán, amelyek akkor jelennek meg, amikor a lánynak éppen látomása van, vagy éppen az a hátborzongató jövőkép, amely szobatársa, a vérfarkas Enid halálát vetíti előre. Közben pedig van még egy Pugsley Addamsünk is, Wednesday nem túl okos kisöccse, aki most kezdett az akadémián, és rögtön az első epizódban visszahoz a halálból egy rejtélyes volt diákot, aki kénye-kedve szerint falja az emberi agyakat. Pugsley mellett pedig véletlenül se feledkezzünk meg az Addams famíliáról, akik az ígéretekhez híven valóban jóval nagyobb szerephez jutnak a folytatásban, különösen a Catherine Zeta-Jones által alakított Morticia, aki nehezen találja a közös nevezőt konok kamasz lányával.
Amiben betalált:
- Szokás mondani, hogy Leslie Nielsen azért volt fantasztikus Frank Drebin hadnagyként a Csupasz pisztoly-filmekben, mert még a legnagyobb blődségeket is képes volt fapofával tálalni, Jenna Ortega pedig lényegében ugyanezt teszi, csak éppen Tim Burton módra: olyan száraz és dermesztő tekintettel szórja a fekete humorú poénokat, hogy az embernek egyszerre áll meg a szívverése és tör ki belőle a röhögés. Ortega játéka továbbra is olyan, mintha Burton egyenesen neki írta volna Wednesday szerepét.
- Szerda kisasszony ráadásul még mindig kiválóan tolja a morbid egysorosait, amelyek nagy része továbbra is működik, és ami még érdekes bennük, hogy olykor még afféle Coelho-életbölcsességek szintjén is egészen hatásosak.
- Ahogy a Burton-alkotások többsége, úgy a Wednesday-sorozat is egy vizuális pornó, a második évad esetében pedig érezhetően még nagyobb hangsúlyt fektettek a díszletekre, amelyek olyan jól sikerültek, hogy néha még a fókuszt is elviszik a cselekményről. Ha minket kérdeztek, lassan valaki tényleg összehozhatna már egy Wednesday-videójátékot.
- A sztorinak egyébként kifejezetten jót tett a többi Addams előtérbe kerülése, különösen a Wednesday és anyja közötti adok-kapok működik jól, de a temetkezési vállalkozásból meggazdagodó nagymama is halálosan szórakoztató figura.
Együtt a család (Fotó: Netflix)
- Ugyanakkor nemcsak a galád família került a figyelem középpontjába, akad egy-két kifejezetten jól sikerült új karakter is a történetben. Ilyen például Wednesday megszállott rajongója, a láthatatlan Agnes (akinek olyanok a szemei, mintha CGI-jal nagyították volna meg őket), de az újonnan érkezett zenetanár, Isadora Capri is kifejezetten karizmatikus szereplő.
- Apropó zene. A második évad dallamai tökéletes aláfestői Burton groteszk, gótikus világának, a The Cranberries: Zombie zongora verzióját például muszáj volt többször is visszatekernünk.
- És ha már a zenénél tartunk, a tánc sem marad ki: erről spoiler nélkül csak annyit, hogy a második évadra is készültek az alkotók egy TikTok-gyanús produkcióval.
- Az irodalmi és popkulturális utalások pedig úgy simogatják a könyvmolyok és filmfanatikusok lelkét, mint Wednesdayt egy jéghideg, sápadt kéz: Edgar Allen Poe-említések, Shakespeare-darabokról elnevezett hálótermek, de még olyan horrorklasszikusok is felbukkannak, mint a Psycho, a Frankenstein vagy épp Alfred Hitchcock Madarak című filmje.
A második tanév csipet-csapata (Fotó: Netflix)
Amiben elvérzett:
- A CGI szörnyeket továbbra sem tudta megszokni a szemünk, sem Hyde, sem pedig a Pugsley által életre keltett agyevő egykori diák, Slurp nem igazán működik jól vizuálisan: inkább gyenge, rajzfilmszerű hatásuk van, a „kézzel-készült” stílusnak – ami kifejezetten Burton védjegye – nyomát sem leljük. Talán a testetlen Orloff professzor, akinek a feje valamilyen fura lében lebeg, az egyetlen jól passzoló, számítógépes technológiával készült karakter.
- Bár a készítők érezhetően igyekeztek egy komplexebb történetet összehozni, a vége az lett, hogy túl sok mindenbe kaptak bele, túl sok szál futott egyszerre, ahelyett, hogy egy egységes, fókuszált narratívát építettek volna fel.
- A közepétől pedig bár szépen felpörögnek az események, az első fele kifejezetten nehezen indul be, néhol szinte unatkoztunk.
- Bár a sorozat a vizualitását, a feldobott témáit és maga Wednesday karakterét illetően is kifejezetten intelligens, a történetmesélés olykor egészen gyerekes hangulatú, olyan középszerűen „netflixes”, mintha a készítők egyszerre igyekeznének minden nézői réteget kielégíteni.
- Kövezzetek meg minket, de Pugsley karaktere szerintünk kifejezetten idegesítőre sikeredett, ahogy Fester bácsit sem igazán sikerült még megszoknunk.
- A szerelem az első évadhoz képest érezhetően háttérbe szorul, és bár az ígéretekhez híven a horror-faktor valóban erőteljesebb, valahogy továbbra is az az érzésünk, hogy jobban működne ez a történet egy 16 pluszos kivitelben, ahol a készítők nem fogják vissza ennyire magukat.
- Bár a második évad humora továbbra is jó, a viccek időnként „újrahasznosítottnak” érződnek, nem olyan frissek, mint az első évadban.
- Lady Gaga beemelése a sorozatba ugyan jó ötlet, de a hype körülötte nagyobb volt, mint amit a cselekményben elfoglalt helye alapján megérdemelt volna: magyarul a szereplése nevetségesen rövid volt.
Lady Gaga a titokzatos Rosaline Rotwood tanárnő szerepében (Fotó: Netflix)
A kegyelemdöfés
A Wednesday második évada még magasabb szintre emelte a „Tim Burton-esztétikát”, szinte minden részlete egy-egy mini műalkotás (leszámítva a siralmas CGI-szörnyeket), Ortega nem létező arckifejezéseit pedig órákig el lehet nézni. A sztori ugyan nem lett sokkal jobban összerakva, sőt helyenként kifejezetten kaotikusnak hat, mégis érződik benne némi fejlődés, így összességében kevésbé hagy keserű utóízt, mint az első évad. Tegyük hozzá azt is, hogy továbbra is ott a jellegzetes sötét humor, ami kétségkívül a sorozat védjegye, Szerda kisasszony pedig még mindig kiválóan tolja a morbid egysorosokat – és talán ezek azok a pillanatok, amikor a Wednesday igazán jól működik. Zárszóként pedig már csak egyetlen rövid kérdésünk maradt: hány gyászos napot kell még túlélnünk a következő Wednesday-kaland nélkül?
Borítókép forrása: Netflix
